Fejezetek a KOMONDOR történetébõl
"Gulya fogja körül szekrényemet,
Hat komondór örködik amellett,
Sem betyártól, sem vadtól nem félek,
Pásztorsoron szabadon megélek."
Mátyási József
-"A komondor egyik legõsibb is és legjellegzetesebb
kutyafajtánk. A népvándorlás idején
kerülhetett a Kárpát-medencébe, mint
a csordák, nyájak védelmezõje és
kísérõje. Nyelvemlékeinkben is már
századokkal ezelõtt felbukkan. Kákonyi Péter
1574-ben vetette papírra Astiagis király históriáját,
a következõ szerint:
"Pásztor nézi vala, gyermeket szoptatja
Egy fias kamondor és körül forogja
Vadak, madaraktól igen oltalmazza
És melegségével gyermeket táplálja
Onnat a gyermeket pásztor el-felvevé
Város felé pásztor ütet vinni kezdé,
A kamondor addig ugatva követé
Míg házacskájában pásztor el-bevivé."
Comenius a 1685 megjelent "Orbis sensualium pictus quadrilingvis"
címû mûvének "A' Barommal való
Bánás" fejezetében a következõket
írja: /A szövegben lévõ számok
a mellékelt ábra magyarázatát jelzik./
"-Az ihász(juhász) 5
legelteti a nyájat, 6
fölkészülvén tömlõ-síppal 7
és táskával(malhával)
az mint pásztorbottal is 9
tartván maga mellett
a' kom ndorebet, 10
a ki fel-fegyverkeztetett
(meg-oltalmaztatott)
a' farkasok ellen
Szeges-örvvel 11"
Ugyancsak
Comenius írása az 1724-ben megjelent Janua lingva
latinae. A barompásztorságról szóló
fejezetben így ír a szerzõ a csordáról
és a farkasokról, : "a'kitõl a' kom
ndorok õrzik és védelmezik; ezeket pedig
amattól a' nyakon lévõ szeges örv."
Rajtsits így idézi Buzzy Géza Félixet
kinek "tanítómestere e kérdésben
idõsb. Kovásznay Zsigmond volt, aki 1841. óta
tiszta vérben tenyésztette a magyar õsi kutyát,
a komondort. A tanítvány és késõbb
a juhászebekkel mondhatni legbehatóbban foglalkozó
ebtenyésztõ így szól: 'Én
az õ nyomdokain haladtam és haladok továbbra
is, mely osztályozás szerint vannak ebfajtáink
között : komondorok (lompos, helyesebben fürtösszõrûek),
kuvaszok, köznéven egyes vidékeken bundásoknak
nevezett nyíltszõrzetû ebek, melyeket sajnos
simaszõrû komondornak is minõsítenek!"
Talán ez az elsõ olyan leírás,
mely határozottan elkülöníti a komondort,
megjelölve a kuvasztól való különbséget,
mivel a régebbi szövegek - mint errõl már
szóltunk - zavarosak a leírás és az
elnevezések terén.
Külsõ tulajdonságainak kialakításában
közrejátszottak a szélsõséges
idõjárási körülmények, melyek
az eurázsiai sztyeppre jellemzõek - a perzselõen
meleg nyár, és a rendkívül kemény
tél. Különleges szõrszerkezete mintegy
termosztátként mûködik, éppúgy
védi viselõjét a melegtõl, mint a
hidegtõl. Erõsebb felszõrökbõl
és finom aljszõrzetbõl álló
bundáját nem vedli, az elhalt szálak alkotják
nemezes, szalagos, vagy zsinóros képletû palástját.
Ez a csodálatos köntös nem igényel annyi
munkát, mint amennyit ránézésre gondolnánk
róla. Alapos, rendszeres gondozással megelõzhetõ
a szõrtincsek túlságos összeragadása.
A bunda szerkezetébõl adódóan öntisztuló,
a legnagyobb sárban heverészõ kutya is gyönyörû
csontfehér lesz teljes száradás után.
Hatalmas méretébõl adódóan
lassú fejlõdésû, végleges méretét
csak két éves kora körül, teljes szépségû
szõrzetét pedig még jóval késõbb
éri el. A fajtáról általánosságban
elmondható, hogy igen erõteljes, ellenálló
szervezetû, környezeti körülmények
tekintetében igénytelen. Nem mondható el
ugyanez a "lelkérõl". A komondor hatalmas
szõrköntöse még nagyobb szívet
takar, amiben élesen különbözik több
nagy testû õrzõ kutyafajtától.
Ennek oka talán abban rejlik, hogy míg sok hasonló
kutya kifejezetten önállóan, legfeljebb egy-egy
ember felügyeletével látta el feladatát,
addig a komondor a családhoz jobban kötõdött.
Õ nem a havasokba felterelt csordákat õrizte
magányosan, sokkal inkább a táborhelyet,
majd késõbb a tanyát, ahol együtt volt
az állatokkal, és a családdal is.
Szigorú értelemben vett sarkos kiképzést
nem igényel, egyszerûen tud mindent, amire a szolgálathoz
szüksége van, mást nem kell követelni
tõle. Az õrzõ-védõ munkára
tanítani szükségtelen, hiszen ez az ösztön
oly mélyen gyökerezik benne, hogy talán leszoktatni
sem lehetne róla. Ahogy fent idézett XIX. századi
nótarészletbõl is kitûnik, a gulyás
nyugodtan bízhatta magát és állatait
kutyáira a farkasok és betyárok által
fenyegetett vidéken is.
Területét kérlelhetetlenül õrzi,
nem ismer pardont sem pedig félelmet. Az ellenõrzése
alá tartozó portára semmiféle élõlényt
nem enged: "- tán még a verebet is megfogná,
ha utána tudna repülni!" - hallottam az egyik
régi komondoros gazdától. Jobbára
csendesen elhúzódik valahol, ahonnan belátja
a terepet, de az is megesik, hogy a jelzõkutyákra
bízza magát, azonban az elsõ gyanús
jelre azonnal ott terem, és intézkedik. Támadása
hangtalan és védhetetlen: mint egy gõzmozdony,
tarolja le a betolakodót, majd a földre nyomja, és
ha mozdul, hatalmas állkapcsának szorításával
bírja jobb belátásra. Mindamellett nem ismerünk
a komondorról olyan történetet, mely a napjainkban
ismétlõdõ sajnálatos esetekhez hasonló
volna, mivel célja nem az ölés, csak a betolakodó
harcképtelenné tétele. Támadását
látva azt gondolhatná aki nem ismeri, hogy egy ilyen
vadállatot veszélyes a háznál tartani;
azonban a komondor agyában mintha egy áthághatatlan
gát volna, ami a hozzátartozók esetén
minden agressziót kizár.
Érthetõ ez annak tükrében, ha meggondoljuk,
hogyan is szelektálódhatott a fajta, amíg
eljutott a jelenleg ismert állapotába: ha egy ilyen
méretû és teljesítményû
állat a háziállatok vagy az ember ellen fordul,
annak nem sok esélye van, ezért valószínûleg
már õsidõktõl fogva feltehetõen
kíméletlenül kiselejteztek minden olyan egyedet,
amelyik nem tartotta tiszteletben a házirendet.
Ügyeljünk
arra, hogy következetesen, sok-sok szeretettel neveljük,
tiszteletben tartva igényeit. Megfelelõ gondozás
mellett valóban rászolgál a "kutyák
királya" elnevezésre, és a család
mindig hû barátja és védelmezõje
marad. "
Most
lássuk Miskolczi Gáspár 1691-ben papírra
vetett sorait, miszerint a juhász köteles: "
mind
õmaga tellyes erejével, mind komondorinak segítségével
õket õrizni
"
Az tehát bizonyos, hogy a komondornak nevezett kutya nyájõrzõ
feladatot látott el, azonban mit is neveztek komondornak?
Hanák János 1846-ban magyarhoni komondor néven
a kuvasznak megfelelõ kutyát ír le, melynek
illusztrálásául a néhány évvel
korábban Treitschke könyvében gubancos magyar
juhászkutya névvel és a komondor jellemzésével
leírt kutya képét rajzolja át. (Ugyanebben
a könyvben Treitschke borzas magyar juhászkutya néven
leírja a kuvaszt is.) Érdekes módon a komondor
leírásokban nem fordul elõ a kuvasz elnevezés,
azonban a kuvasz jellemzése során rendszeresen visszatér
a másik fajta: Magyar komondor, hattyú-, ordas-,
kormos-, vörös komondor /Méhely 1901/, magyar
sima fejû komondor /Monostori 1909/, hullámosszõrû
komondor /Kerpely/, sima- vagy hullámosszõrû
komondor/Fényes Dezsõ/ .
|
Gubancos magyar juhászkutya /Treitschke nyomán/ |
Borzas magyar juhászkutya /Treitschke nyomán/
A
két fajta leírása és neve az
idõk során szerzõnként kaotikusan
váltakozik. Hol a hosszú szõrû komondor
kisebb, és a rövidebb, nyitott szõrzetû
a nagyobb, hol fordítva. Ha ehhez hozzávesszük,
hogy a kutatók nyilván számtalanszor láttak
a birkákkal együtt megnyírt, vagy ellés
után "gatyára vetkezett" komondorokat,
igazán érthetõ az állapot. Egy bizonyos:
a fehértõl eltérõ színûeket
már akkor is más fajtákkal való keveredésnek
tekintették.
Buzzi Géza Félix 1914.-ben már képekkel
is illusztrálta "A természet" címû
lapban a kuvaszt és a komondort, melyek már közelítenek
a fajtákról alkotott mai fogalmainkhoz.
Tisza. Az Alföldön készült fotó alapján rekonstruált rajz. Buzzi nyomán. |
A kuvasz ideális típusa Buzzi leírása alapján. |
Lompos. Az Alföldön készült felvétel alapján készült rajz. Buzzi nyomán. |
A komondor ideális típusa buzzi leírása alapján |
Mint
láthattuk, a ma használatos elnevezések a
XX. század elején történt rendszerezés
eredményeképpen jöttek létre, tehát
kijelenthetjük: az ezt megelõzõ idõszakban
keletkezett leírásokban használt fajtanevek
korántsem biztos, hogy a ma ismert hasonló nevû
kutyafajtákat jelölik. Láthatunk például
ordas, vörös, kormos komondor elnevezéseket,
melyek egészen bizonyosan nem a ma komondornak nevezett
fajtát jelölik, hanem valamely õrzésre,
pásztorkodásra használt egyéb, valószínûleg
fajtába nem sorolt keverék kutyát, melyekbõl
ma is sok található mindenfelé.
A ma elismert fajták - mint arról szóltunk,
céltudatos tenyésztõi munka eredményei,
hiszen csak a XX. század sporttenyésztése
választotta el a különbözõ típusokat.
Ennek ellenére a terelõfajtáknál még
máig is elõfordulhat, hogy fajtatiszta szülõpároktól
a másik fajtához jobban hasonlító
kölyök születik - ezek a kutyák a tenyésztésbõl
természetesen szelektálásra kerülnek.
A kuvasz
és a komondor esetében viszont ismeretlen ez a jelenség.
(Árkosi József - Magyar Pásztorkutyák
- Alexandra Kiadó)