Fejezetek a KOMONDOR történetébõl

"Gulya fogja körül szekrényemet,
Hat komondór örködik amellett,
Sem betyártól, sem vadtól nem félek,
Pásztorsoron szabadon megélek."
Mátyási József

-"A komondor egyik legõsibb is és legjellegzetesebb kutyafajtánk. A népvándorlás idején kerülhetett a Kárpát-medencébe, mint a csordák, nyájak védelmezõje és kísérõje. Nyelvemlékeinkben is már századokkal ezelõtt felbukkan. Kákonyi Péter 1574-ben vetette papírra Astiagis király históriáját, a következõ szerint:

"Pásztor nézi vala, gyermeket szoptatja
Egy fias kamondor és körül forogja
Vadak, madaraktól igen oltalmazza
És melegségével gyermeket táplálja

Onnat a gyermeket pásztor el-felvevé
Város felé pásztor ütet vinni kezdé,
A kamondor addig ugatva követé
Míg házacskájában pásztor el-bevivé."

Comenius a 1685 megjelent "Orbis sensualium pictus quadrilingvis" címû mûvének "A' Barommal való Bánás" fejezetében a következõket írja: /A szövegben lévõ számok a mellékelt ábra magyarázatát jelzik./

"-Az ihász(juhász) 5
legelteti a nyájat, 6
fölkészülvén tömlõ-síppal 7
és táskával(malhával)
az mint pásztorbottal is 9
tartván maga mellett
a' kom ndorebet, 10
a ki fel-fegyverkeztetett
(meg-oltalmaztatott)
a' farkasok ellen
Szeges-örvvel 11"

Ugyancsak Comenius írása az 1724-ben megjelent Janua lingva latinae. A barompásztorságról szóló fejezetben így ír a szerzõ a csordáról és a farkasokról, : "a'kitõl a' kom ndorok õrzik és védelmezik; ezeket pedig amattól a' nyakon lévõ szeges örv."
Rajtsits így idézi Buzzy Géza Félixet kinek "tanítómestere e kérdésben idõsb. Kovásznay Zsigmond volt, aki 1841. óta tiszta vérben tenyésztette a magyar õsi kutyát, a komondort. A tanítvány és késõbb a juhászebekkel mondhatni legbehatóbban foglalkozó ebtenyésztõ így szól: 'Én az õ nyomdokain haladtam és haladok továbbra is, mely osztályozás szerint vannak ebfajtáink között : komondorok (lompos, helyesebben fürtösszõrûek), kuvaszok, köznéven egyes vidékeken bundásoknak nevezett nyíltszõrzetû ebek, melyeket sajnos simaszõrû komondornak is minõsítenek!" Talán ez az elsõ olyan leírás, mely határozottan elkülöníti a komondort, megjelölve a kuvasztól való különbséget, mivel a régebbi szövegek - mint errõl már szóltunk - zavarosak a leírás és az elnevezések terén.

Külsõ tulajdonságainak kialakításában közrejátszottak a szélsõséges idõjárási körülmények, melyek az eurázsiai sztyeppre jellemzõek - a perzselõen meleg nyár, és a rendkívül kemény tél. Különleges szõrszerkezete mintegy termosztátként mûködik, éppúgy védi viselõjét a melegtõl, mint a hidegtõl. Erõsebb felszõrökbõl és finom aljszõrzetbõl álló bundáját nem vedli, az elhalt szálak alkotják nemezes, szalagos, vagy zsinóros képletû palástját. Ez a csodálatos köntös nem igényel annyi munkát, mint amennyit ránézésre gondolnánk róla. Alapos, rendszeres gondozással megelõzhetõ a szõrtincsek túlságos összeragadása. A bunda szerkezetébõl adódóan öntisztuló, a legnagyobb sárban heverészõ kutya is gyönyörû csontfehér lesz teljes száradás után.
Hatalmas méretébõl adódóan lassú fejlõdésû, végleges méretét csak két éves kora körül, teljes szépségû szõrzetét pedig még jóval késõbb éri el. A fajtáról általánosságban elmondható, hogy igen erõteljes, ellenálló szervezetû, környezeti körülmények tekintetében igénytelen. Nem mondható el ugyanez a "lelkérõl". A komondor hatalmas szõrköntöse még nagyobb szívet takar, amiben élesen különbözik több nagy testû õrzõ kutyafajtától. Ennek oka talán abban rejlik, hogy míg sok hasonló kutya kifejezetten önállóan, legfeljebb egy-egy ember felügyeletével látta el feladatát, addig a komondor a családhoz jobban kötõdött. Õ nem a havasokba felterelt csordákat õrizte magányosan, sokkal inkább a táborhelyet, majd késõbb a tanyát, ahol együtt volt az állatokkal, és a családdal is.
Szigorú értelemben vett sarkos kiképzést nem igényel, egyszerûen tud mindent, amire a szolgálathoz szüksége van, mást nem kell követelni tõle. Az õrzõ-védõ munkára tanítani szükségtelen, hiszen ez az ösztön oly mélyen gyökerezik benne, hogy talán leszoktatni sem lehetne róla. Ahogy fent idézett XIX. századi nótarészletbõl is kitûnik, a gulyás nyugodtan bízhatta magát és állatait kutyáira a farkasok és betyárok által fenyegetett vidéken is.
Területét kérlelhetetlenül õrzi, nem ismer pardont sem pedig félelmet. Az ellenõrzése alá tartozó portára semmiféle élõlényt nem enged: "- tán még a verebet is megfogná, ha utána tudna repülni!" - hallottam az egyik régi komondoros gazdától. Jobbára csendesen elhúzódik valahol, ahonnan belátja a terepet, de az is megesik, hogy a jelzõkutyákra bízza magát, azonban az elsõ gyanús jelre azonnal ott terem, és intézkedik. Támadása hangtalan és védhetetlen: mint egy gõzmozdony, tarolja le a betolakodót, majd a földre nyomja, és ha mozdul, hatalmas állkapcsának szorításával bírja jobb belátásra. Mindamellett nem ismerünk a komondorról olyan történetet, mely a napjainkban ismétlõdõ sajnálatos esetekhez hasonló volna, mivel célja nem az ölés, csak a betolakodó harcképtelenné tétele. Támadását látva azt gondolhatná aki nem ismeri, hogy egy ilyen vadállatot veszélyes a háznál tartani; azonban a komondor agyában mintha egy áthághatatlan gát volna, ami a hozzátartozók esetén minden agressziót kizár.
Érthetõ ez annak tükrében, ha meggondoljuk, hogyan is szelektálódhatott a fajta, amíg eljutott a jelenleg ismert állapotába: ha egy ilyen méretû és teljesítményû állat a háziállatok vagy az ember ellen fordul, annak nem sok esélye van, ezért valószínûleg már õsidõktõl fogva feltehetõen kíméletlenül kiselejteztek minden olyan egyedet, amelyik nem tartotta tiszteletben a házirendet.
Ügyeljünk arra, hogy következetesen, sok-sok szeretettel neveljük, tiszteletben tartva igényeit. Megfelelõ gondozás mellett valóban rászolgál a "kutyák királya" elnevezésre, és a család mindig hû barátja és védelmezõje marad. "

Most lássuk Miskolczi Gáspár 1691-ben papírra vetett sorait, miszerint a juhász köteles: "…mind õmaga tellyes erejével, mind komondorinak segítségével õket õrizni…"
Az tehát bizonyos, hogy a komondornak nevezett kutya nyájõrzõ feladatot látott el, azonban mit is neveztek komondornak? Hanák János 1846-ban magyarhoni komondor néven a kuvasznak megfelelõ kutyát ír le, melynek illusztrálásául a néhány évvel korábban Treitschke könyvében gubancos magyar juhászkutya névvel és a komondor jellemzésével leírt kutya képét rajzolja át. (Ugyanebben a könyvben Treitschke borzas magyar juhászkutya néven leírja a kuvaszt is.) Érdekes módon a komondor leírásokban nem fordul elõ a kuvasz elnevezés, azonban a kuvasz jellemzése során rendszeresen visszatér a másik fajta: Magyar komondor, hattyú-, ordas-, kormos-, vörös komondor /Méhely 1901/, magyar sima fejû komondor /Monostori 1909/, hullámosszõrû komondor /Kerpely/, sima- vagy hullámosszõrû komondor/Fényes Dezsõ/ .

Magyar honi komondor /Hanák nyomán/

Gubancos magyar juhászkutya /Treitschke nyomán/

Borzas magyar juhászkutya /Treitschke nyomán/

A két fajta leírása és neve az idõk során szerzõnként kaotikusan váltakozik. Hol a hosszú szõrû komondor kisebb, és a rövidebb, nyitott szõrzetû a nagyobb, hol fordítva. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kutatók nyilván számtalanszor láttak a birkákkal együtt megnyírt, vagy ellés után "gatyára vetkezett" komondorokat, igazán érthetõ az állapot. Egy bizonyos: a fehértõl eltérõ színûeket már akkor is más fajtákkal való keveredésnek tekintették.
Buzzi Géza Félix 1914.-ben már képekkel is illusztrálta "A természet" címû lapban a kuvaszt és a komondort, melyek már közelítenek a fajtákról alkotott mai fogalmainkhoz.

Tisza. Az Alföldön készült fotó alapján rekonstruált rajz. Buzzi nyomán.	A kuvasz ideális típusa Buzzi leírása alapján.
Lompos. Az Alföldön készült felvétel alapján készült rajz. Buzzi nyomán.	A komondor ideális típusa buzzi leírása alapján

Mint láthattuk, a ma használatos elnevezések a XX. század elején történt rendszerezés eredményeképpen jöttek létre, tehát kijelenthetjük: az ezt megelõzõ idõszakban keletkezett leírásokban használt fajtanevek korántsem biztos, hogy a ma ismert hasonló nevû kutyafajtákat jelölik. Láthatunk például ordas, vörös, kormos komondor elnevezéseket, melyek egészen bizonyosan nem a ma komondornak nevezett fajtát jelölik, hanem valamely õrzésre, pásztorkodásra használt egyéb, valószínûleg fajtába nem sorolt keverék kutyát, melyekbõl ma is sok található mindenfelé.
A ma elismert fajták - mint arról szóltunk, céltudatos tenyésztõi munka eredményei, hiszen csak a XX. század sporttenyésztése választotta el a különbözõ típusokat.

Ennek ellenére a terelõfajtáknál még máig is elõfordulhat, hogy fajtatiszta szülõpároktól a másik fajtához jobban hasonlító kölyök születik - ezek a kutyák a tenyésztésbõl természetesen szelektálásra kerülnek. A kuvasz és a komondor esetében viszont ismeretlen ez a jelenség.

(Árkosi József - Magyar Pásztorkutyák - Alexandra Kiadó)

vissza